HonestFood

A boltok polcaira kerülő termékek jelentős része „ipari” körülmények között készül, kisebb részét ökogazdaságok állítják elő.


Véleményem szerint jelen formájában hosszú távon ezek egyike sem fenntartható, a modern mezőgazdaság újragondolására van szükség.


– vallja Giacomo Pedranzini. A nagyüzemi gazdálkodás gyakori velejárója a túltermelés, a környezetterhelés, valamint az, hogy az állatokat mostoha körülmények között tartják. Az ökogazdálkodásban ezzel ellentétes problémákat találunk; az eredmény limitált és bizonytalan, a termékek túl drágák és csak egy nagyon szűk, tehetős réteg számára elérhetőek.



Ezen ellentét feloldására törekedve a tulajdonos-ügyvezető, Giacomo Pedranzini fejében megszületett az HonestFood koncepciója.

Az HonestFood szemléletű működés kiemelt figyelmet fordít az emberi egészségre, a természet és a környezet védelmére, beleértve az állatjólétet is, valamint méltányos a termelési lánc minden szereplőjével. Ez a szellemiség az egész KOMETA működését áthatja, fejlesztése folyamatos.

Giacomo Pedranzini szeretné, ha a termelők, a kis-és nagykereskedők közösen gondolkoznának és összefognának. Ennek első lépéseként 2021 novemberében kerekasztal-beszélgetést szervezett, ahol iparági szakértők előtt ismertette az HonestFood-koncepciót, majd agrár konferencián is előadott a témában.